Megállapodás született Magyarország és Románia között a térség első TGV-típusú gyorsvasúti összeköttetéséről, amely Budapest és Kolozsvár között épülne meg.

A magyar kormány egymilliárd forintot hagyott jóvá az útvonalterv megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A román fél szeretné ezt a vonalat Bukarestig meghosszabbítani, amit a magyar fél nem ellenez.

Közben a Román Állami Vasúttársaság (CFR) március elsejétől országszerte 25 vasúti járatot teljesen töröl a menetrendből, további 72-őt pedig csak pedig csak munkanapokon üzemeltet. A megszűnők között van az 1745-ös járat, az egyetlen, amely napi rendszerességgel összeköti a román fővárost Erdéllyel, illetv Szatmárnémetivel.

A 97 járatot érintő intézkedésre azért van szükség, mert az átlagos utasszám ezeken a járatokon szerelvényenként nem haladja meg a tízet ? közli a Pro TV a vasúttársaság hivatalos válaszát idézve.

A vasutas szakszervezetek viszont a CFR tönkretételével vádolják a vezetőséget, és azt állítják, hogy a vasúti szállítással foglalkozó magáncégek alig várják, hogy átvehessék az érintett járatokat.

Statisztikailag a CFR szerelvényein egyre több utas közlekedik, de ezek jelentős része ingyenesen utazó fiatal.