Ismét utcára vonult több tízezer ember az ország nagyvárosaiban a kormány által tervezett igazságügyi reform, valamint az adótörvény átfogó módosítása ellen tiltakozva. A demonstrációt az Országos Szakszervezeti Tömb és az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség hirdette meg és támogatta. A tüntetés felhívásában az állt, hogy elsősorban a kormány azon döntése miatt elégedetlenek, amellyel 2018. január 1-jétől kezdődően a társadalombiztosítási járulék terhét az alkalmazóról az alkalmazottra ruházták át. Hírügynökségi adatok szerint a tüntetők száma országszerte meghaladta a 40 ezret, Bukarestben mintegy 20 ezren tüntettek. Legutóbb november 5-én vonultak utcára nagy létszámban szintén az igazságügyi reformtervezet ellen. A tüntetők attól tartanak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai befolyás alá vonja az igazságszolgáltatást, hogy a korrupcióval gyanúsított vezetőik megússzák a felelősségre vonást. Tüntetések voltak Kolozsváron, Jászvásáron, Konstancán, Nagyszebenben és Craiován is. Nagyszebenben mintegy 7 ezren, Brassóban 5 ezren tüntettek.