Kiváló gazdasági együttműködési lehetőségeket kínál Törökországnak Kína egyre növekvő gazdasági ereje – jelentette ki a török-kínai gazdasági fórumon Qian Bo.

Kína törökországi nagykövete beszédében reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megállapodásra jutnak a kelet-törökországi Kars városát a nyugat-törökországi Erdine várossal összekötő nagysebességű vasútvonal, valamint az ország harmadik atomerőművének a megépítése ügyében. Rámutatott, hogy Kína Törökország második legnagyobb kereskedelmi partnere volt 2016-ban, a két ország közötti kereskedelmi forgalom az idei év első kilenc hónapjában már elérte a csaknem 16 milliárd dollárt.

Kína törökországi nagykövete elmondta, hogy Kína bruttó hazai terméke az idén várhatóan eléri a 12 ezer milliárd dollárt, ami a második legnagyobb nemzetgazdaság rangját jelenti számára. A világgazdasági növekedéshez pedig Kína több mint harminc százalékkal járul hozzá az idén. Az elkövetkező öt évben Kína 8 ezer milliárd dollár értékben importál majd javakat, 600 milliárd dollár közvetlen külföldi befektetést fogad, és 750 milliárd dollárt fektet majd be külföldön, miközben 700 millió polgára látogat majd külföldre. (MTI)