November elsején ünnepli a 89-ik születésnapját a román közszolgálati rádió. A hazai rádiózás kezdetei a XX. század elejére nyúlnak vissza. 1908-ban, Konstancán, építették az első adó-vevő állomást, majd 1921-ben, az akkori kormány egy rádió távközlési hálózat kiépítéséről döntött. Az első próbaadást 1926 márciusában, a bukaresti Elektrotechnikai Intézetben felállított kísérleti adóról sugározták, majd 1928 november elsején délután 5 órakor megindultak a Román Rádió rendszeres adásai Bukarestben. A 89-ik születésnapot több rendezvénnyel is ünnepi az intézmény, flashmobokkal, azaz úgynevezett villámcsődületekkel is,  ma délelőtt például a rádió népi zenekara a parlamentben tartott egy mini-koncetet, holnap pedig a Big Band lép fel hasonlóképpen az Otopeni repülőtéren.November 1-jén este 7 órától rádiónk Kamarazenekara hangversennyel ünnepli a Közszolgálati Rádió 89. születésnapját.