Románia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát közölte a bukaresti külügyminisztérium. A szaktárca közleményében leszögezi: Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett. Egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet.

Mint ismert, a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot, ezt követően pedig a spanyol kormány bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában.

Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter tegnap kijelentette: Carles Puigdemont menesztett katalán vezető nem kapja vissza tisztségét, de indulhat a decemberi előrehozott tartományi választásokon, ha addig nem kerül börtönbe.