Újabb 117 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot ma Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban áll a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A beszámoló szerint a razziának a nyugat-törökországi Izmir a központja, de a rendőrségi fellépés még további 44 tartományra kiterjed. Az érintettek közül 98-an jelenleg is aktív szolgálatot teljesítő katonák, a többieket azonban már korábban elbocsátották a haderőtől a kormányzati tisztogatások keretében.

Törökországban egy év alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek az állami és a magánszférából azzal a gyanúval, hogy közük lehet a gülenista mozgalomhoz és azon keresztül a hatalomátvételi incidenshez. A megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem az 1999 óta Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok feltételezett támogatóit is.