Magabiztos, szerény, törékeny és határozott ? így jellemezhetném Lupescu Katát, de nem az a dolgom, hogy jellemezzem, hiszen bemutatja ő saját magát. Tizenegy évesen írta Kalózlány című regényét, nem is egy, hanem négy kötete, sőt, egy ötödik is szinte teljesen készen van. Az, hogy az első kötet meg is jelent a piacon érettebb, idősebb szerző vállára is terheket róna, és óhatatlanul feltenné magának a kérdést: vajon a következő elég jó lesz, milyen lesz a fogadtatása, hogyan reagál a szakma ? Katát is foglalkoztatják hasonló kérdések, de azért persze egy normális kamaszlány életét éli, sportol, zenél, talán szerelembe is esik, tanul, iskolába jár, halad előre egy úton, amelyben az írásban társra lelt. Hogyan is történt mindez, többek között erről kérdezem a most következő interjúban: