Németországban a választási kampány finisébe érkezett. Az egyik legmeglepőbb fejlemény a választási kampány ?helyszínének? a közösségi médiára, jelesül a Facebookra való áthelyezése. Angela Merkel és vetélytársai, főként az internetfüggő fiatalabb generációk aktivizálása érdekében a Fecebook-közvéleményt próbálják megszólítani. Angela Merkel szünet nélkül jelen a van a közösségi médiában, a köznyelv ma már nem a Wilkommenstkultur jegyében született Merkel-mama becenévvel tünteti ki, ma már a Facebook-kancellár megnevezés járja.

Annak ellenére is, hogy az általa elért Facebook-eredményesség ? a Területi Webgerilla elnevezésű digitális ügynökség felmérései szerint ? mélyponton van. Összes vetélytársa Horst Seehofer (CSU), Sahra Wagenknecht (Linke), Christian Lindner (liberálisok), (Cem Özdemir (zöldek) messze megelőzik a bejegyzések, a kérdésfelvetések, javaslatok, azaz kommentek számában.

Paradox módon mégis ő, Merkel az internet-kancellár. S a közvéleménykutatások is azt mutatják, hogy a választási esélyek tekintetében is lófejhosszal vezet nem csak az előbbiekkel, de legfőbb vetélytársával ? az Európai Parlament éléről a német belpolitikába (kezdetben diadalmasan, újabban kevésbé) visszatért ? szocialista Martin Schulz-cal szemben is.

Sikerének titka Wirtschaftswoche (magyarul a Heti gazdaság) kommentátorának véleménye szerint az, hogy Angela Merkel és stábja ismerte fel legvilágosabban a Mark Zuckenberg által üzemeltetett Facebook tulajdonképpeni lényegét, azaz a világnak a politika ?implicite a politikum ? eltüntetésével járó ?megmentésének? lehetőségét. Angela Merkel nem a szavak erejére, a politikai döntéshozatal kritériumaninak tisztázására, az érvekre alapoz, hanem a pillanat impulzusaira. Az ő érveit nemigen lehet vitatni, kommentálni, sőt tagadni vagy igenelni sem, hiszen effélék nemigen vannak. Az a logika, mely szerint 2015, azaz a migránsok nyakló nélküli rászabadítása Európára nem ismétlődhet meg, de mégis helyes döntés volt, nem vitatható, mert egyszerű képtelenség, az egyik állítás kizárja a másikat. Mert ha a döntés helyes volt, akkor miért ne ismétlődhetne meg, s ha nem ismétlődhet meg, miért volt helyes. A hallgató számára, aki a ?politikától? pusztán nyugalmat, biztonságot, az olyan-amilyen jelenlegi helyzet fenntartását (?csak rosszabb ne legyen!?) várja el, szerfelett megnyugtató.

Dieter Schnaas a Tauchsieder ? Die Mission der Facebook-Kanzler (azaz A merülőforraló ? avagy a Facebook-kancellár missziója) című kommentár szerzője úgy véli, hogy ez a lényegében Zuckerbergtől származó stratégia a politikai közösség módszeres szétzilálását, a politikai diskurzus felszámolását, a klickekkel, lájkokkal (angolosan like-okkal) való helyettesítését célozza. A Fecebook látogatóit a világ módszeres trivializálásával (azaz sokszor közönséges, de tetszetős formulákra való redukciójával) tereli olyan érzelmileg kötődő ?közösségekbe?, melyek tagjaiban a gondolkodás- és párbeszédképesség legenyhébb impulzusai is kialszanak. A trend (vagyis a nyáj gyülekezési iránya) az, ami számít, más szóval a lájkok mennyisége. Mert én is olyan szeretnék lenni, mint az ?egyszerű, világos, érhető? szlogeneket kibocsátó ?közkedvelt? idol. A lájkoló nem a tartalmat, nem a jelentéseket lájkolja, hanem önmagát. Ahogyan a ?politikusnak aposztrofált? idol is hallgatóságát simogatja, azt mondja (legtöbbször imponáló rafinériával), amit hite szerint elvárnak tőle.

A politika felszámolása, mely a vita-, sőt társalgásmentes nyilvánosság intézményesítésének szerves következménye, a szerző szerint a történelem vége. De korántsem annak hegeli értelmében, azaz nem valamiféle világszellem társadalmi szintű önmegvalósítása gyanánt, hanem a leglangyosabb korszelem ? kvázi-totális véleménydiktatúrává való ? önnemesítése értelmében.

A Facebook az egyenlősítés, a közönségesség, az egybemosás szinonimája. A lájk jegyében örökkévalóvá avatott jelen. A lájkolók szüntelen útban vannak az egyik pillanattól a másikig anélkül, hogy bármiféle változás vagy változtatás szükségét érzékelhetnék. Egyfajta az objektív jelentőség és a szubjektív laposság rendszernélküli egymásutánisága és egymásmellettisége által uralt időtlen jelenbe fagyva.

A Facebook-kancellárt nem a bankválság, az euro-katasztrófa vagy a migráns-kérdés megoldása pusztán futólagos kezelése érdekli. A távlat alig foglalkoztatja. Sem a múltra sem a jövőre vonatkozóan. Merkel és hű támasza, Zuckenberg a németek politikával szembeni ? nagymértékben épp általuk kitenyésztett ? érdektelenségére alapoz.

Igaz ugyan, hogy Merkelt a reális, face to face választási népgyűléseken kifütyülik, távozásra szólítják fel, vagy udvariasabb formában köszönik szolgálatait. De az urnáknál nem ez a néhány ezer, a politikához, a párbeszédkultúrájához továbbra is ragaszkodó, a szó igazabb értelmében vett állampolgár fog szavazni, hanem a Facebook-Kultur számolatlan ? állampolgárilag tökéletesen érdektelen ? milliói.

A legkisebb kétség sem fér hozzá, hogy Angela Merkel újabb választási ciklus elé nézhet. S mert gyakorlatilag továbbra is ő lesz az Európai Unió első számú irányítója, mi, európai polgárok is mélyülő válságok újabb ciklusára számíthatunk.

Hogy mi lesz mindennek a vége? Én is csak azt mondhatom, amit Madách Imre Ádámja a Tragédia utolsó mondatában: ?Csak az a vég, csak azt tudnám feledni.?