Megkezdődött tegnap Zeteváralján az EU Tábor, amely idén egy zártkörű, kifejezetten az aktív fiatalokra odafigyelő találkozás lett. Az RMDSZ és a MIÉRT politikai edzőtáborának megnyitóján Porcsalmi Bálint, a szövetség ügyvezető elnöke méltatta azt a tudást és energiát, amely a fiatalságra jellemző, és amelynek köszönhetően a jelenlévők tesznek a közösségért.

Porcsalmi a következő fél év konkrét feladatai között említette meg az Európai védelmet jogainknak! ? Minority SafePack európai polgári kezdeményezés kampányát, illetve a magyarországi választásokra szükséges regisztrációhoz felajánlott segítséget.

A román egyesülés századik évfordulójára való készülés kapcsán kejelentette: meg akarják mutatni, hogy a magyar közösség mivel járult hozzá száz év alatt Románia fejlődéséhez. ?Meg kell tanulnunk elmondani, hogy mi, a magyar közösség mit akarunk? ? nyilatkozta Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki szerint foglalkoznának azzal a generációval is, amelyik a centenáriumról, a Trianonról semmit nem tud.