Ma többek között szó lesz a 227 éve született Kölcsey Ferencről, néhány világnapról, de az is kiderül, hogy néha, a legjobb szándékunk ellenére, milyen hamis írásjeleket szoktunk használni.

A Himnusz költőjeként, kritikusként, politikusként és reformerként ismert Kölcsey Ferenccel kezdem, aki 1790. augusztus 8-án látta meg a napvilágot. Tőle két idézettel készültem, amelyeket még most is érdemes megszívlelni. Az első így szól.

?Meleg szeretettel függj a hon nyelvén, mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog, s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld és tanuld más mívelt népek nyelvét is? de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség?

Szintén Kölcsey Ferenc mondta, hogy ?teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél, ez az első és elengedhetetlen??

Ahogy a bevezetőben is utaltam rá, ezen a héten több világnapot is ünnepeltünk és ünneplünk. Augusztus 9-én, azaz szerdán volt az állatkertek napja és a világ őslakosainak nemzetközi napja. Ma van a biodízel nemzetközi napja, amelyet 2006-tól minden év augusztus 10-én tartanak, mivel gazdasági és környezetvédelmi érdekek is fűződnek ahhoz, hogy minél jobban elterjedjen a biodízel használata. Két nap múlva, augusztus 12-én lesz a fiatalok világnapja, majd augusztus 13-án a balkezesek világnapját ünneplik.

Hogy miért beszéltem mindezekről egy anyanyelvi rovatban? Már többször is említettem, hogy bármennyire magasztos érzelmek fűzzenek egy-egy ilyen jeles naphoz, mindegyik megnevezést kisbetűvel írjuk, még akkor is, ha egyre többen hajlamosak a nagy kezdőbetűs írásra.

Ha már az írott szövegeknél tartok, megemlíteném azokat az írásjeleket, amelyeket sokan más karakterekkel helyettesítenek, ami nem helyes. Az egyik ilyen írásjel a szorzójel, amely helyett gyakran a kis x betű jelenik meg. Felejtsük el ezt a kényszermegoldást! A valódi szorzójel az Alt+0215 billentyűkombinációval csalogatható elő, vagyis lenyomva tartjuk az Alt-billentyűt, majd egymás után jöhet a nullás, a kettes, az egyes és az ötös. És így megszületik az áhított szorzójel. Ha netán hosszadalmasnak tűnik, rákereshetünk a szimbólumok között, majd beszúrhatjuk a szövegbe.

Szintén gyakran előfordul, hogy kis o betűvel helyettesítik a nullást, és kis l betűvel az egyest. Bele sem merek gondolni, hogy nézne ki az ezres szám így leírva. Használjuk bátran a számbillentyűzetet, sőt az okostelefonon vagy a táblagépen is könnyen át lehet váltani a betűkről a számokra.

Bár mostanában csak ritkán fordul elő, néhányan még mindig törtvonalat szúrnak be a szövegbe a kerek zárójelek helyett, ami valószínűleg még a hajdani írógépek használata során ivódott be a tudatukba.

És mi történik akkor, ha esetleg sejtetni akarunk valamit? Hármaspont kerül a mondat végére, ami nem egyenlő az egymás után tett három darab ponttal. Ha szerencsések vagyunk, a szövegszerkesztő rögtön kijavítja, de ha mégsem, akkor az Alt+0133-billentyűkombinációval kell beszúrni. Tulajdonképpen önálló karakter, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy a pontok elválnak egymástól. Ugyancsak hibás megoldás, ha valaki leír három darab pontot, majd szóközöket tesz közéjük.