A Spektrum című német tudományos szaklap (a Scientific American német megfelelője) a múlt héten Tobias Landwehr billentyűzetéből vaskos, szigorúan tudományos tényekre alapozott tanulmányt közölt a bolygót fenyegető túlnépesedésről (Címe: Die wichtigsten Fakten zur Überbevölkerung, azaz A túlnépesedés legfontosabb adatai).
Íme néhány.
Lao Ce a kínai bölcs idejében Földünket még száz millió ember népesítette be. Ma a száz millió fölötti városok listája is hosszúra nyúlna. Cicero korában már kétszáz milliónyian éltünk a Földön. De még Voltaire korában is pusztán egy milliárdan voltunk. Az ENSZ legújabb népesedéspolitikai jelentése szerint e pillanatban körülbelül 7,55 milliárd ember él a Földön. A szám azonban percről percre változik. Néhány évvel ezelőtt léptük át a hétmilliárdos határt, s tíz év múlva a 8 milliárdot is meg fogjuk haladni.
A szakemberek 2050-re 9,77 milliárdot, 2100-ra 11,8 milliárdot prognosztizálnak. Persze nagy a szórás, a bécsi Wittgenstein Kutatóközpont szerint csak 2075-ben fogjuk elérni a 9,38 milliárdot. De vannak, akik 2100-re a 16 milliárdot sem tartják kizárhatónak.
A számítások jobbára Patrick Leslie matematikus életkor-megoszlás módszerén alapulnak. Az életkor azonban változó, s újabban épp azokban afrikai államokban növekszik rohamosan, ahol a szaporulat is a legmagasabb.
És bár van példa a negatív születésszabályozásra is, Kína például az utóbbi évtizedekben a termékenységi rátát 2,35-re szorította vissza. Ez a lélekszám szinten tartására éppen elegendő. De máris súlyos gondokat okoz, hiszen a kínai társadalom rohamosan öregszik.
A szaporulat kismérvű változásai nemzetközi vonatkozásban is drámai következményekkel járhatnak. Ha az egy nőre eső gyerekszám 0,5-tel csökken 2100-ban 7,3 milliárd ember élhet a Földön (tehát a világnépesség a maihoz viszonyítva kis mértékben még csökkenhet is), de ha 0,5-tel növekszik, a népesség a 16,5 milliárdot is meghaladhatja.
A FAO (a Világélelmezési Szervezet) adatai szerint a Föld akár 11 milliárd ember ellátását is lehetségessé teheti.
Ez az adat azonban csak akkor érvényes, ha növénytermesztés mai termelékenysége fenntartható. Nos ez az, amiben nemigen bízhatunk. Foszfor nélkül ugyanis az intenzív mezőgazdaság termelékenységének növelése, sőt szinten tartása sem lehetséges. A Föld legjelentősebb foszforkészletei Marokkóban találhatók. Ezek egy idegig még elegendők lesznek, de a már műtrágyává alakított foszforkészletek többé nem nyerhetők vissza.
Még nagyobb gond az ivóvíz. A népszaporulat nem csupán az ember ivóvízszükségletét növelheti meg rohamosan, de a mezőgazdaság sem képes meglenni nélküle. A földfelszín nagy részét víz borítja ugyan, de a tengervíz csak hatalmas energiaráfordítással desztillálható. Ha erre a megoldásra fanyalodunk, már pusztán az energiaínség miatt is drasztikusan csökkenhet a Föld eltartóképessége.
A másik súlyos probléma a népszaporulat rendkívül egyenetlen megoszlása. Európa népessége ma már gyorsuló ütemben csökken, de vannak afrikai államok, melyek lakossága a mai szaporulat adataiból ítélve rövidesen meghaladja Európa népességét. Sőt, 2050-re a kis Nigéria lakossága a világ harmadik legnépesebb államának, az Amerikai Egyesült Államoknak a lélekszámát is túlszárnyalja.
Az előrejelzések szerint 2100-ban a világ népességének kétharmada Afrikában fog élni.
Hogy a helyzet milyen drámai, azt jól jelzi, hogy a már említett Nigériában egy nő átlagban 7,5 gyereket szül, s az élettartam a következő 25 évben 45-ről várhatóan 60 esztendőre növekszik. Ily módon a lakosság lélekszáma 2030-ig évente egy millióval gyarapodhat. Ekkor már 34 millióan lesznek. Az ország területének kétharmada azonban sivatag. A 97 milliós Egyiptom lakossága is az országterület 5,5 százalékán, jobbára a Nílus folyása mentén és főként annak deltájában él. Ez nagyjából egyetlen németországi tartomány, Alsó-Szászország területének felel meg. Kérdés, hol fog lakni a következő évtizedekre prognosztizált újabb 60 millió egyiptomi?
A szaporulatot az is növeli, hogy a Szaharától délre eső területeken az átlagéletkor 18 év.
Persze Európa történetnek is voltak időszakai, amikor a szaporulat nem esett messze a mai afrikaitól, sőt meg is haladta azt. Csakhogy az átlagos európai élettartam még a 17. században is alig volt több 25 évnél, a népességet magas csecsemőhalandóság, járványok, évtizedeken át tartó háborúk, természeti katasztrófák tizedelték.
Az ipari forradalom nyomán az átlagos élettartam háromszorosára növekedett, a népesség mégis fogy, mert a kapitalizmusnak a női munkaerőre is elengedhetetlen szüksége volt. A problémát Afrikában az okozza, hogy a nők a férfinépességnél is képzetlenebbek, s a szülőknek társadalombiztosítás, főként nyugdíjrendszer hiányában öregkorukra egyetlen garanciájuk van: a gyerek. Minél több a gyerek, annál biztosabb, hogy a szülőket öregségükre lesz akiknek eltartaniuk.
A kínaihoz hasonló drasztikus megoldások a mai ? emberi jogok által vezérelt ? világban nehezen elképzelhetők. Az egyetlen megoldás az afrikai gazdaság fellendítése, a nők képzettségi szintjének növelése, s ezzel a gazdasági szférába való bevonásuk lehetne.
Ehhez azonban tőkére lenne szükség. A kapitalista gazdaság azonban nem jótékonysági intézmény. A gazdasági verseny, s az ezzel összefüggő profitmaximalizáció elve nem az afrikai államoknak kedvez. Az utóbbiakat a Nyugathoz fokozatosan felzárkózó ?ázsiai tigrisektől? hatalmas kulturális szakadék választja el. Hogy ez a szakadék mérséklődhessen, a világ többi részének hatalmas áldozatokat kellene hoznia.
Ehhez azonban az emberi jogok elvrendszere aligha elégséges, a kapitalista gazdaság alapjait kellene megreformálni. Erre vonatkozóan ma még elképzeléseink is alig vannak. Vannak viszont mind hatalmasabb és pusztítóbb hadseregeink, gazdasági, környezeti, erkölcsi válságaink és egymással a gyűlölködésig elfoglalt politikusaink.
Az idő pedig ? József Attilával szólva ? ?lassan elszivárog??