Huszonkét ember életét vesztette, ötvenkilencen pedig megsérültek, amikor hétfő éjjel bomba robbant Manchesterben a városi arénában az amerikai popénekesnő, Ariana Grande koncertje után. Az áldozatok között gyermekek is vannak.

A vizsgálatok alapján szöges bomba robbant a Manchester Arena jegypénztárai környékén. Az áldozatok többsége fiatal lány. A brit kormány riasztotta az úgynevezett Cobra Bizottságot ? jelentette be Theresa May. A támadóról annyit lehet tudni, hogy egy férfi volt, felrobbantotta magát, és a helyszínen életét vesztette. A robbanás nem a koncerttermen belül, hanem az előterében történt nem sokkal este fél 11 után, amikor a közönség kezdte elhagyni a helyszínt. Rengeteg nyílt sérülésről számoltak be, amiket szögek, csavarok és repeszek okoztak.A hatóságok terrorista merényletként kezelik az ügyet.  Theresa May brit miniszterelnök közleményben fejezte ki együttérzését az elhunytak és a sérültek családjával, illetve azt mondta a hatóságok dolgoznak, hogy fényt derítsenek a ?szörnyű terrortámadás? minden részletére. Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a merényletet, ezt azonban egyelőre csak a TASZSZ orosz hírszolgálat közölte, más források még nem erősítették meg. Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb terrorkészültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen. Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia biztonságára. Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány azonnali merénylet tervéről szerez tudomást.