Életfogytiglanra ítélt rabok és egy muzulmán vallású is volt azok között, akiknek a lábát Ferenc pápa megmosta a nagycsütörtöki lábmosás szertartásán a közép-olaszországi Paliano börtönében.

A lábmosás szertartásán résztvevő rabok között három nő, két életfogytiglanra ítélt, egy argentin, egy albán és egy muzulmán vallású is volt. Utóbbi júniusban tér át a keresztségre – közölte a Vatikán.

A börtön előtt több ezer helyi lakos gyűlt össze Ferenc pápa köszöntésére. Ez a harmadik alkalom, hogy Ferenc pápa nagycsütörtökön rabok lábát mossa meg: 2013-ban egy római fiatalkorúak börtönében, 2015-ben a római Rebibbia börtönben tette ugyanezt. Megválasztása óta számos olasz és külföldi börtönbe látogatott el, idén márciusban a milánói San Vittoréba, 2015-ben Bolíviában, tavaly Mexikóban ment el börtönbe. Gyakran használt pásztorbotját is börtönlakók faragták.

Nagycsütörtök délelőtt Ferenc pápa krizmaszentelő misét mutatott be a Szent Péter bazilikában, majd a római egyházmegye tíz plébánosával ebédelt. Nagypéntek délután az igeliturgiát vezeti a Szent Péter bazilikában, majd este a keresztutat a Colosseumnál.