Audiencián fogadja Ferenc pápa ma a római EU-csúcson részt vevő államfőket és miniszterelnököket, köztük Klaus Johannis államfőt is – tudatta az elnöki hivatal. Holnap az államfő részt vesz az Európai Tanács ünnepi, a római szerződések aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából tartandó ülésén, amelyen arra emlékeznek, hogy 1957. március 25-én hat állam – Belgium, Franciaország, Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Luxemburg és Hollandia – aláírta az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról, illetve az Európai Atomenergia Közösség (azaz az Euratom) létrehozásáról szóló szerződéseket. A római EU-csúcs az ünneplés mellett az utóbbi hatvan év kiértékelésére is alkalmat nyújt, valamint kijelöli az Európai Unió jövőjéről való reflexió kezdetét, amelynek 2019-ig kell végleges formát öltenie. Római látogatása során Klaus Johannis az Accademia di Romania diákjaival és tanáraival is találkozni fog, és előadást tart számukra Románia elképzeléseiről az Unió jövőjét illetően.