Korszerű üdülőközpontot hoz létre a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola az egykori kommandói pionírtábor helyén, az idén leégett iskolaépület mellett, amelyet ugyancsak újjáépítenek.A kormány elutasította a kérést, hogy tartalék alapjából utaljon ki pénzt a leégett kommandói iskola újjáépítésére, ám még van remény arra, hogy az országos vidékfejlesztési programból sikerüljön pénzt szerezni – az erre vonatkozó pályázatot március 17-ig kell benyújtsák az érintettek.Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke azt nyilatkozta, reméli szeptemberi sikerül az új iskolaépületetet felépíteni. Az üdülőközpontot a korábban létező, ám az utóbbi évtizedekben lerobbant központ helyén húznák fel, összesen 50 vendég számára biztosítana szállást.