A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban nem kezdődhetett el a beiratkozás tegnap a többi iskolával egyszerre.

Az iskola ideiglenes igazgatója, Székely Szilárd szerint a tanfelügyelőség tegnap, az iskolai beiratkozások időszakának a kezdetén telefonon hozta a tudomásukra, hogy nem fogadhatnak beiratkozókat addig, amíg az iskola helyzete bizonytalan. Székely szerint érdeklődők lennének, már hétfőn több szülő jelentkezett a szükséges iratcsomóval, annak ellenére, hogy a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) folytatódik a szülők kihallgatása.

Kincses Előd ügyvéd szerint az ügyészek többek között aziránt érdeklődnek: ki írta alá a jegyzőkönyvet január 30-án, amelyben a szülők követelték egy igazgatóhelyettes kinevezését, aki Tamási Zsolt igazgató hiányában aláírhatja az igazolásokat, a  pedagógusok fizetését és a többi hivatalos okiratot.

Kincses Előd az MTI-nek elmondta: a szülők kérésére ezen a héten az Országos Bírói Tanácshoz fordul a DNA megfélemlítési kampányának ügyében.