Felfokozott a hangulat az országban, egyre határozottabb a civil öntudat, egyre hangosabb egy olyan generáció, amely a forradalmat csak tévéfelvételeken látta – ez persze sem a hang, sem a generáció minőségét nem kisebbíti, sőt. A mai műsorban egy olyan együttesről hallanak, amelynek tagjai szintén ehhez a generációhoz tartoznak, zenéjük, művészetük pedig mindenképpen a „mai világ” hangulatának egy szeletét tükrözi. Szimplán Szempöl a nevük, pontosabban Szempöl Offchestra.

Korszerűek, univerzálisak és mégis nagyon erdélyiek, sőt, sepsiszentgyörgyiek – és közel tíz éve vannak jelen a hazai zenei életben. Talán nehéz rádióban visszaadni azt a hangulatot, amelyet a Szempöl teremt koncertjein, az is lehet, hallgatóink egy részének idegenül hangzik, vagy kimondottan idegesítőnek tűnik majd ez a zene, nem az elrettentés a célom, sokkal inkább a megismertetés. Az Észpresszó mai vendége a Szempöl Offchetsra alapítója, és frontembere Bocsárdi Magor: