A brit kormánynak előzetes parlamenti jóváhagyást kell kérnie a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához ? mondta ki a brit legfelsőbb bíróság. A testület 11 tagja közül nyolcan a parlamenti jóváhagyást előíró határozat mellett, hárman ellene döntöttek.

A döntés kihirdetésekor Lord David Neuberger elnök bejelentette ugyanakkor azt is, hogy a kormánynak nem kell előzetesen konzultálnia a skót, a walesi és az észak-írországi parlamenttel.

Theresa May brit miniszterelnök álláspontja szerint a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválása, ezzel a kilépési folyamat elindítása az ő személyes döntési jogkörébe tartozik. A legfelsőbb bíróság keddi végzésében azonban a kormányfő álláspontjával ellentétes véleményre jutott. A kormány az idei év első negyedének végéig tervezte a kilépési folyamat elindítását. (MTI)