Amint azt már egy korábbi jegyzetben is kénytelen voltam megállapítani, Trump sikerének titka abban rejlett, hogy megtört egyfajta varázst. A liberális értelmiség, mely a sajtó és a televízió révén hosszú évtizedek óta uralta az amerikai nyilvánosságot, az amerikai társadalomra, sőt végső fokon a teljes nyugati nyilvánosságra egy olyan ? tabukkal gazdagon megspékelt, eufemisztikus ? beszédmódot erőltetett rá, melyről úgy érezhette, hatalmát örök időkre képes lehet bebetonozni. Ezt a látszatot Francis Fukuyama A történelem vége című munkájában tényként is fogadta el. Annak ugyanis, aki a tabukat megsértette, azonnal a rasszizmus, a populizmus, a szélsőségesség vállalhatatlan bélyegét kellett hordoznia. Azaz, mint a demokrácia ellenségét zárhatták ki az egyedül demokratikusnak aposztrofált politikai diskurzusból.
Ez a ?politikai korrektség? gyanánt elhíresült ideológia lehetetlenné tette, hogy számos kérdésben tárgyszerű, előítélet-mentes vélemények fogalmazódhassanak meg. Tilos volt az állam polgárai közti bármely különbséget szóba hozni. A férfiak és a nők, a fehérek és a feketék, az angolszászok és a latínók közti különbségek, s az ezeken alapuló ellentétek puszta emlegetése is botrányosnak számított. Az úgynevezett nyelvpolitika jegyében a feketéket afroamerikaiaknak, a homoszexuálisokat melegeknek kellett átkeresztelni. Az ideológia német változatában minden, az állampolgárokra vonatkozó állítás alanyát kötelező módon hím és nőnemű alakban kellett megadni, mert a hímnemű forma (ha önmagában jelenik meg) sérthette volna a női önérzetet. Még az apa és az anya terminus is tabuizáltatott, hiszen a férfi és a nő közti különbségtétel tilalmába ütközött volna. Ily módon egy olyan, az átlagember által természetellenesnek érzett beszédmód egyfajta orwelli ?újbeszél? vált kötelezővé, mely az állampolgárok többsége számára mindig is idegen, sőt irritáló maradt.
A globalizációval, a tőkének (a szó közvetlen és átvitt értelmében is) határtalan szabadságával kapcsolatos fenntartásokat, a nyilvánosságot monopolizáló sajtó és audiovizuális média tulajdonosi hátterével kapcsolatos kérdéseket szintén ?nem illett? szóba hozni. Aki megszegte a szabályt, azt nacionalizmussal, nemzeti bezárkózással, populizmussal vádolták, s még a barátai is kénytelenek voltak elfordulni tőle.
Trump azt ismerte fel, hogy mindebből az átlagembernek, de az értelmiség egy jelentős részének is nagyon elege van. S következésként a tabuknak fittyet hányva természetes, a hallgatóság által beszélt emberi nyelven próbált megszólalni. Hogy ez mennyire sikerült, az vitatható. De tény, hogy vállalta azt a ?populizmust?, mely korábban vállalhatatlannak tűnt. Tehette, hiszen szinte semmit nem kockáztatott. Ő ugyanis nem kért bebocsáttatást az önmagát politikailag korrektnek aposztrofáló elitbe. Sőt egyenesen szembefordult vele. Az amerikai társadalom tagjainak jelentős részére Trump gesztusai felszabadító élményként hatottak. Tömegek érezték úgy, hogy lehull szemükről a hályog. Egyszerre maguk is felismerhették, sőt ki is mondhatták, hogy a király(nő) meztelen.
Mindezzel nem is lett volna különösebb gond, csakhogy Trump ? miután széttörte a tükröt ? már nem igazán tudta, mit is kezdhetne a cserepekkel. Ami magától értetődő, hiszen ő maga is annak a rendszernek köszönhette vagyonát és személyiségét, melyet elutasított. Ő is annak az egy százaléknak a tagja, mely az amerikai nemzeti vagyon közel felét birtokolja.
Személyisége tele van feloldhatatlan ellentmondásokkal. Elutasítja a bevándorlókat, miközben ő maga is német bevándorlók leszármazottja, a felesége pedig éppenséggel első generációs amerikai állampolgár. A konzervatív családmodell híve, de évtizedekkel fiatalabb felesége sokadik a sorban. Elutasítja a globalizációt, a bankok uralmát, de maga is újabb deregulációt ígér, s vállalkozásait bankkölcsönökre alapozta. Amerika nagyságát álmodja vissza, de ki akar hátrálni a NATO-ból. Be akarja szüntetni a demokráciaexportot, de meg van győződve róla, hogy az amerikai példát az egész földgolyónak követnie kell. Nevetségessé teszi a politikailag korrekt beszédet, de a kisebbségek problémájának kezelésére nincsenek ötletei. A tetszetős szlogen, hogy ?Ha [a kisebbségek] megnyitják szívüket a hazafiság előtt, akkor nincs helye az előítéleteknek?, aligha segíthet. A kisebbségek máris lázadoznak. Egy olyan országban, ahol mindenki gépkarabélyokkal fegyverkezhet fel.
Úgy tűnik, Trump olyan szellemeket engedett ki a palackból, melyeknek nehéz lesz parancsolnia.
Az ellentmondásosság persze az ellentétek összebékítésének képességét, azaz a pragmatizmust és a kompromisszumkészséget is jelenthetné. Ez a két vonás annál is fontosabb lenne, mert az Oroszországhoz, illetve Kínához főződő viszony súlyos zavarai, melyek Obama alatt is tovább erősödtek, az egész világrendszer stabilitását veszélyeztethetik.
Trump beiktatása végül egyfajta nemzeti szolidaritás jegyében ért véget. Legalábbis az elit szintjén. Az ünnepi banketten a Clinton-házaspár is megjelent. Az utcákon azonban demokrata tüntetők törtek-zúztak. S teszik ezt azóta is.
Az amerikai mércével mérten is kiábrándító shaw-műsor véget ért. Trumpra és főként minisztereire, ha túljutnak a szenátusi jóváhagyásokon, kemény munka vár. Arra a bizonyos pragmatizmusra és kompromisszumkészségre ? ha tényleg létezik ? odahaza is nagyon nagy szükség leend majd.