A magyar média szabályosan elájult attól, hogy miközben Orbán nem kapott meghívót Donald Trump beiktatására, Sorin Grindeanu román kormányfő és Liviu Dragnea bukaresti alsóházi elnök, szociáldemokrata pártelnök is részt vesz a ceremónián. Csakhogy ebben az ügyben semmi sem az, aminek látszik.

Pedig ?Orbán csaknem összetörte magát, hogy Trump meghívja a beiktatására? ? írja a Népszava, amely a b1 blogtól azt is idézi, hogy ?a ceremóniára 120 vendéget várnak?.

A Liviu Dragnea nevére szóló meghívó. Forrás: Hotnews

Mindenekelőtt  nem egyetlen ceremóniáról van szó. A Hotnews portál által közzétett, Dragnea nevére szóló meghívó szerint a PSD elnöke január 19-20-án összesen öt eseményre hivatalos, ami a beiktatással kapcsolatos, a hivatalos program hat rendezvénye közül négyre. A lista itt megtalálható.

De az igazi kérdés az, hogy mi a jelentősége ennek a meghívásnak. Ennek kiderítéséhez pedig három másik kérdést kell tisztázni: kitől érkezett a meghívó, hogyan és kinek?

Az első kérdésre relatíve egyszerű a válasz. A meghívót Elliott Broidy írja alá, aki az Elnöki Beiktatási Bizottság (Presidential Inaugural Committee ? PIC) egyik alelnöke. A PIC-nek amúgy egy elnöke, két társelnöke és 17 (tizenhét!) alelnöke van a hivatalos honlap szerint. Ez utóbbiak egyike a fent nevezett Broidy.

Még mindig lehet helyet és hozzá jegyet foglalni

Az események többségére meghívó nélkül is bele lehet menni, sőt fizetni is csak akkor kell, ha az ember a színpad közelében akar tartózkodni. Foglalni jelenleg is lehet a mellékelt képernyőfotó tanúsága szerint.

Vannak viszont exkluzívabb események is. A bálok (ilyenből több is van) már ilyennek számítanak, illetve ilyen a ?gyertyafényes vacsora?, amelyre Dragnea is hivatalos. Ezekért már igen kemény összegeket kell fizetni, és a foglalást nem lehet a PIC honlapján intézni. Az exkluzív helyeket és eseményeket az adományozóknak tartják fenn.

Az amerikai sajtó szerint az árakat már tavaly novemberben, kevéssel a választások után megállapították.

Negyedmillióba vagy többe kerülhetett Dragnea és Grindeanu foglalása

Eszerint egy olyan ?csomag?, amelyben benne van a fent már említett gyertyafényes vacsora is, két személyre legkevesebb 250.000 dollárba kerül.

Nem teljesen világos azonban, hogy Dragnea és Grindeanu egy ilyen csomagra fizetett-e be. Ha igen, akkor teljesen véletlen, hogy a meghívót éppen Elliott Broidy írja alá, mint a beiktatási bizottság egyik alelnöke. Ugyanakkor nem valószínű, hogy ebben a minőségében Broidy fogadást rendez mindenkinek, aki jegyet vásárolt a beiktatásra. Márpedig úgy tűnik, Dragnea január 18-án, egy nappal a hivatalos rendezvénysorozat indulása előtt, megihat egy whiskeyt Broidyval és néhány, eléggé befolyásos barátjával. A dokumentum szerint vélhetően ekkor kapja majd kézhez a meghívókat a többi eseményre.

És ott készülhetett ez a fénykép is Trump nemzetbiztonsági tanácsosával:

Miután egymillió dollárért már nyolc helyet lehet lefoglalni a különböző rendezvények mindegyikére, Elliott Broidy megvásárolhatott egy ilyen csomagot, és a jegyeket – vélhetően feláron – továbbadja az érdeklődőknek, többek között Dragneának és Grindeanunak.

A teljes kínálat itt megtekinthető: link.

Hogyan történt a meghívás? Erről sokat elmond az, ahogyan Dragnea tudatta a sajtóval a meghívás tényét, miután ? és ez fontos ? az államfői hivatal közleményben pontosította, hogy a beiktatási ceremónián kizárólag a Washingtonba akkreditált nagykövetek képviselik az államokat, így Romániát is.

?Kaptam egy meghívást, és eleget akarok tenni neki. Nem akarok erről többet beszélni. Megértettem azt is, amit az elnöki hivatal mondott, ezzel együtt én ragaszkodom ahhoz, hogy elmenjek. Nem hoztam nyilvánosságra ezt az információt, nem is akartam nyilvánosan beszélni erről a meghívásról, vagy ne adj’ Isten dicsekedni vele. Kikerült, persze, mert beszéltünk róla a párt állandó bizottságában? ? mondta Dragnea.

Grindeanu nyilatkozata, ha lehet, még érdekesebb: ő egyenesen azt mondta, gondolkodik azon, hogy elmenjen vagy sem a beiktatásra. Ne feledjük, az Egyesült Államok elnökének a beiktatásáról van szó! Ezek szerint a román kormányfőnek nem fontos, amiért a magyar töri össze magát?!

Nem, mert itt nem arról van szó, hogy „a románokat bevonták valamibe, amire láthatóan mi is ácsingózunk, minket meg látványosan kihagynak” ? ahogy A kard írja. A szerzőnek abban igaza lehet, hogy „Washingtonban működik az eddigi szövetségi politika, amelynek térségbeli pillérei Lengyelország és Románia”, de annak a jele nem Dragnea és Grindeanu meghívása Donald Trump beiktatására. Ugyanis ha az lenne, akkor ennek a szövetségi politikának a jegyében az államfőt vagy a szenátus elnökét hívják meg Washingtonba, nem a képviselőház elnökét és a kormányfőt, aki ráadásul még gondolkodik, hogy repülőre üljön, vagy fontosabb neki, hogy Bukarestben éppen meccselhet Klaus Iohannis államfővel.