A New York Times vélemény-rovatában jelentette be Christopher Suprun texasi republikánus elektor, hogy ?hűtlenné? válik és az elektori kollégium decemberi 19-i ülésén nem adja Donald Trumpra szavazatát.

A rohammentősként dolgozó Suprun bejelentése azért kapott országos figyelmet, mert ő az első republikánus elektor, aki nyilvánosan hátat fordított a november 7-i elnökválasztáson győztes Trumpnak, és arra szólította fel párttársait, hogy csatlakozzanak hozzá.

Azt írta: alkotmányos kötelessége, hogy a pártutasítás helyett inkább a lelkiismerete szerint szavazzon egy másik jelöltre, mert Trump alkalmatlan arra, hogy elnök legyen.

Az Egyesült Államokban a lakosság nem közvetlenül szavaz, hanem elektorokat választ, akik a maguk során megválasztják az Egyesült Államok elnökét és alelnökét.  Egy jelöltnek 270 szavazatra van szüksége az 538 fős testületben, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.

Maine és Nebraska kivételével az összes tagállamban ?a győztes mindent visz? elve érvényesül, tehát a szavazatok többségét megszerző jelölt kapja meg az összes elektori szavazatot.

Az elektorok az állam székhelyén gyűlnek össze a december második szerdáját követő első hétfőn, vagyis az elektori kollégium valójában sohasem ülésezik együtt. Az elektori szavazatokat lepecsételve elküldik a szenátus elnökének (a mindenkori alelnöknek), aki a kongresszus januári üléséig megőrzi azokat.

Sem az alkotmány, sem más szövetségi törvény nem írja elő az elektoroknak, hogy a lakossági voksolás eredményének megfelelően szavazzanak, egyes államok törvénykezése viszont tartalmaz ilyen megkötéseket. Ugyanakkor az elektorok kezét senki nem fogja, legfeljebb utólag büntethetik őket a ?hűtlenségükért?. A történelem során az esetek 99 százalékában erre nem volt szükség, illetve soha nem indult eljárás ?hűtlen? elektor ellen.