A jövőre érvényes minimálbérről és az egységes bértörvényről tárgyalt az Országos Érdekegyeztető Tanács. Dacian Cioloş miniszterelnök azt kérte a munkáltatók és a munkavállalók képviselőitől, hogy két héten belül tegyenek javaslatot a 2017-es minimálbér összegére. Az egyeztetésről kiadott közleményében a kormány emlékeztet, hogy 2008-hoz viszonyítva a minimálbér összege több mint kétszeresére nőtt: 500-ról 1.250 lejre. Miközben 2008-ban a legkisebb fizetés a bruttó átlagbér 29,8 százalékát tette ki, 2016-ra elérte a 46,62 százalékát.

Az egységes bértörvényről szólva Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter kijelentette: ahhoz, hogy 2022-ig minden méltánytalanságot meg lehessen szüntetni, 19,5 milliárd lejre lenne szükség. A kormány közleménye szerint az állami alkalmazottak fizetése, a gazdaság fejlődésével összhangban, 37,3 százalékkal nő, ugyanakkor szűkítik a bérollót, vagyis a legnagyobb fizetés a 13-szorosa lehet a legkisebbnek.