Temesvár lehet Bukarest után az első romániai város, amelyben metróvonal épül. Nicolae Robu polgármester erről a Business Magazin című gazdasági szaklapnak adott interjúban beszélt. Elmondása szerint a Bega-parti város idei költségvetésében 137 ezer lejt különítettek el a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére. A tervek szerint a földalatti szerelvények Temesvár központja és a repülőtér között közlekednének, érintve a pályaudvart és az állatkertet. A bukaresti metróvonalat 1979-ben kezdték kiépíteni, a jelenleg használt hálózat több mint hetven kilométer hosszú. Az utóbbi években újabb szárnyvonalak építésének is nekifogtak.