Az államelnöki hivatal és az Active Watch nemkormányzati szervezet közösen tart vitát csütörtökön a fővárosi Nemzeti Könyvtárban a rádió-tv illeték megszüntetésének következményeiről Klaus Johannis elnök jelenlétében. A rendezvényen célja, hogy az államelnök párbeszédet folytasson az újságírókkal, a média és a civil társadalom képviselőivel a közszolgálati rádió és televízió helyzetéről, miután a parlament megszavazta a több mint 100 illetéket, köztük a rádió-tv illetéket eltörlő törvénytervezetet. Mint ismeretes, Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy csakis a a szakemberekkel folytatandó nyilvános vitát követően dönt a törvény kihirdetéséről.