A Hippokratész Szakszervezeti Szövetség tegnapi közleménye szerint mától csütörtökig kék karszalagot viselve állnak munkába a szakszervezeti tagok, október 17-21. között pedig sztrájkőrséget állnak több helyen, illetve időszakosan felfüggesztik tevékenységüket. Amennyiben ezek után sem teljesítik követeléseiket, október 31-én általános sztrájkba lépnek.  A szakszervezeti szövetség tagjai kérik többek között azoknak a méltánytalanságoknak a felszámolását, amelyek a bérezési rendeletek összehangolásának elmulasztása miatt léptek fel, továbbá a személyzethiány miatt pluszmunkát vállaló orvosok megfelelő honorálását, az egészségügyben dolgozó adminisztratív személyzet, illetve a közegészségügyi igazgatóságoknál dolgozó személyzet bérének emelését. Emellett vakációs és élelmiszerjegyeket is követelnek az egészségügyben dolgozó minden alkalmazott számára – áll a közleményben.