Meghalt Tamás Ilonka, akitől Pozsony elsőként vonta meg a szlovák állampolgárságát a „nemzet közjogi egyesítéseként” beharangozott egyszerűsített honosítási törvény életbe lépése után. A halálhírt a Magyar Közösség Pártja (MKP) közölte Facebook-oldalán. A bejegyzés a ?kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakjaként? emlegeti a 104 évesen elhunyt egykori tanítónőt.

Tamás Ilonka egyike volt azoknak, akik annak ellenére vették fel a magyar állampolgárságot, hogy tudatában voltak: a szlovák törvénykezés tiltja a kettős állampolgárságot. Emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága vissza is utasította a jogsérelem megállapításáért folyamodó kérelmet. A bíróság megállapította, hogy ?a panaszosok akkor döntöttek önkéntesen a magyar állampolgárság felvétele mellett, amikor a szlovák állampolgársági törvény vonatkozó rendelkezései érvényben voltak”.