Augusztus első hetében zajlott Kisiratoson a negyedik Népzenei Tábor, amelyben citerázást, népdaléneklést, néptáncoktatást és kézműves foglalkozásokat tartottak a közel kétszáz résztvevőnek. A Kárpát-medence alighanem legnagyobb népzenei táborában minden korosztály tanulhatott, vagy elmélyíthette tudását, neves hazai és magyarországi okatók foglalkoztak a népzene iránt érdeklődőkkel. A napi két próba mellett számos szabadidős tevékenységen is részt vehettek az anyaországból és az Arad, Temes és Bihar megyéből érkezők, akik szombat este a kisiratosi kultúrházban gála keretében mutatták be a tanultakat. Ott készült Pataky Lehel Zsolt összeállítása.