Mai adásunkban három Arad megyei eseményről hallhatnak hangépes összeállítást.

Munkatársunk, Pataky Lehel Zsolt jelen volt az aradi Csiky Gergely Főgimnázium középiskolás tanulóiból álló diákszínjátszó kör, a KAMASZK bemutató előadásán, amelyet követően a Szépek és szörnyek című meseregény-adaptáció  alkotóival beszélgetett. Ezt követően az Aradon megszervezett Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének 25-ik, jubileumi vándorgyűléséről hallhatnak összeállítást. Majd megtudhatják, hogy az Arad Megyei Tanács pályázat során szerezne finanszírozást a solymosi, világosi és borosjenői várak rehabilitálására. A projekteket legkésőbb november végéig lehet benyújtani.

Tartsanak velünk: