Felavatták Bukarestben a kommunizmus áldozatainak emlékművét. Mihai Buculei szobrászművész Szárnyak elnevezésű nagyszabású köztéri alkotása az úgynevezett Sajtóház előtt kapott helyet, ahol egykor Lenin szobra állt.

A 130 tonnás, 28 méter magas, acélból készült, három ég felé törő, stilizált szárnyat ábrázoló alkotás a kommunizmus áldozatai és elsősorban azok előtt tiszteleg, akik életüket áldozva nyíltan szembe mertek szállni a kommunista rendszerrel.

Klaus Iohannis államfő ünnepi beszédében aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mindmáig nem vizsgálták ki az 1989-es forradalom idején elkövetett bűnöket és úgy vélte: a felelősségre vonás nem maradhat el. Iohannis szerint olyan törvényre lenne szükség Romániában, amely megtiltaná a kommunizmus bűneinek tagadását.

Az emlékmű több mint tíz évig épült, költségvetése meghaladta a 3 millió eurót.