Ma este hét órától a bukaresti Eforie moziban a Sarajevo című 1940-ben készített filmet láthatják román felirattal.

A Balassi Intézet ? Bukaresti Magyar Intézet egyik fontos tevékenységi pillére a mozgóképkultúra képviselete. Mint arról már beszámoltunk, 2016-ban egy vetítés-sorozatban mutatják be a magyar filmtörténet gyöngyszemeit a bukaresti filmszerető közönségnek, annak apropóján, hogy 120 éve vetítették az első filmet Budapesten, illetve megnyílt az első mozi és nem utolsó sorban, hogy a millenniumi ünnepségek alkalmával készült el az első mozgókép Magyarországon.

Ma este hét órától a fővárosi Eforie moziban tehát a Sarajevo című 1940-ben készített drámá láthatják. A filmet Ráthonyi Ákos rendezte, forgatókönyvét Radványi Géza és Szatmári Jenő írta. Ráthonyi Ákos (1909-1969) 1936 és 1947 között többnyire vígjátékokat rendezett, ezért ez a drámai fordulatokkal teli világháborús témájú filmje különösen jelentős a magyar filmtörténet számára.