Ezt tegnap délután jelentette be Dan Suciu kormányszóvivő, aki szerint azért nem hozták eddig nyilvánosságra a jogszabályt, mert folyamatosan alakítani kellett rajta.

Ennek oka, hogy a parlament időközben költségvetést terhelő törvényeket fogadott el ? tette hozzá a szóvivő, aki még megjegyezte: a  GyES rendszerének tegnap elfogadott módosítása is befolyásolja majd a közalkalmazottak fizetését.

A kormány korábban február közepére ígérte az új közalkalmazotti bértábla tervezetének véglegesítését. Egy korábbi bejelentés szerint a jogszabálynak három változata van.