A Húsvéti ünnepek alkalmából korlátozzák Magyarországon a hét és fél tonnánál nehezebb gépjárművek közlekedését, a korlátozás március 26-án, szombaton este 11 órától lép érvénybe és március 28-án, azaz hétfőn este 11 órakor ér véget. A román határrendészet azt javasolja a Magyarországra, illetve a Magyarországról Romániába utazóknak, hogy a torlódások elkerülése végett ne csak Nagylaknál, vagy Borsnál próbálkozzanak. Arad megyében határt léphetnek még a Nagylak- Csanádpalota, a Turnu-Battonya, illetve a Varsánd- Gyula határátkelőnél is. Bihar megyében alternatívaként a Bors- Ártánd átkelő mellett javasolják még a Szalonta-Méhkerék, illetve az Érmihályfalva-Nyírábrány és a Székelyhíd- Létavértes átkelőt. Temes megyében határt léphetnek a Nagycsanád- Kiszombor határátkelőnél, Szatmár megyében pedig Csanálos-Vallaj, illetve a Pete- Csengersima átkelőnél. A román határrendészet ugyanakkor azt is bejelentette, hogy tekintettel a jelenlegi nemzetközi helyzetre szigorúbb ellenőrzésre számíthatnak úgy az európai uniós polgárok, mint az EU-n kívülről érkezők.