Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség tegnap Bukarestben kihallgatta Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, majd ezt követően hatvan napra  bírósági felügyelet alá helyezte, és eltiltotta hivatala gyakorlásától. A DNA honlapján ma megjelent közlemény szerint a polgármestert azzal gyanúsítják, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy olyan hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni. A közlemény szerint az ügyészek ugyanakkor eljárást indítottak a S.C. Tractebel Engineering S.A. cég ellen, amelyet bűnrészességgel vádolnak. A Korrupcióellenes Ügyészség szerint Sepsiszentgyörgy városi tanácsa egy 2009. október 26-án kibocsátott határozattal engedélyezte egy 12 millió eurós hitel felvételét az Európai Fejlesztési Banktól. Ugyanez a határozat megállapította, hogy az összeget egyes utcák, járdák, bicikliutak, parkolók, valamint közvilágítás felújítására használják. A DNA szerint Antal közbenjárt, hogy az említett céggel tanácsadási szerződést kössenek. A bírósági felügyelete alatt Antalnak jelentkeznie kell a bíróságon és a rendőrségen, amikor csak kérik, és engedély nélkül nem hagyhatja el az országot. Amennyiben az előírásokat megszegi, házi őrizetbe vagy előzetes letartóztatásba kerülhet. Az RMDSZ és  Magyar Ifjúsági Értekezlet sajtóközleményben jelezte, hogy szolidárisak Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével, kiállnak mellette, és hisznek ártatlanságában.