Minden 10 ezernél több lakossal rendelkező városban új bölcsődéket építhetnek, amennyiben a parlament elfogadja azt a jelenleg a szenátus által tárgyalt törvénytervezetet, amelyet 91 honatya nyújtott be. Az elképzelés szerint országszerte 544 bölcsődét hoznának létre, a projektet a kormány finanszírozná a megyei tanfelügyelőségek révén, az akció pedig minden, a kritériumoknak megfelelő települést érintene függetlenül attól, hogy az adott városban hány ilyen létesítmény működik.A törvénytervezetben az is szerepel, hogy összesen 191 városban ? köztük Bukarest több kerületében ? hoznának létre bölcsődéket a lakosok számától függően. A beruházást 2017-ben kezdenék el, a több mint félezer létesítmény pedig 2021-re készülne el. Az ezekhez szükséges földterületeket a helyi önkormányzatok határozattal bocsátanák a kabinet rendelkezésére legfeljebb 60 nappal a programra vonatkozó kormányhatározat elfogadása után. A tervezet indoklásában a kezdeményező honatyák úgy fogalmaznak: a beruházás célja a  gyermekvállalás ösztönzése, a projekttel ugyanakkor csökkentenék a dadák körében mért fekete munkát, és a szülőkre háruló eltartási nevelési költségeket, illetve lehetőséget nyújtanának a kismamáknak arra, hogy korábban visszatérjenek a munka világába.