A Nagyszeben-Pitesti autópályát tartja a tárca legfontosabb projektnek a közlekedési miniszter. Dan Costescu a közszolgálati televízió 1-es csatornájának nyilatkozva elmondta: nem bontják fel a szerződést a megvalósíthatósági tanulmányt készítő vállalattal, annak ellenére, hogy a projekt számottevően késik.

A lépést jogi szempontból ördögi körnek nevezte a miniszter, majd hozzátette: a megoldás az, hogy kiegészítik a már létező tanulmányt, így remélhetőleg az év végére elkészül a terv. Az autópálya építése így is további 4-5 évet vehet igénybe, azaz 2020-21-re készülhet el a miniszter szerint. A tárcavezető közölte, hogy létrehoznak egy külön főosztályt az autópályatársaságon belül, amely a stratégiai projektek végrehajtását ellenőrzi.