Péntek este, a Magyar Kultúra Napján adták át a  ünnepélyes keretek között a kolozsvári Sétatéri Kaszinóban az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat – idén teljes munkásságáért Egyed Ákos történészt jutalmazták életmű díjjal, az erdélyi kortárs kultúra ismertté tételéért pedig Fekete Vince költő, Onucsán Miklós képzőművész és Molnár Levente színművész vehette át a kitüntetést.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében arról beszélt, milyen is, és mi tekinthető erdélyi magyar kultúrának: ?Tudjuk-e azt a természet törvényeihez hasonló egzaktsággal meghatározni? Bizonyosan nem. A pontos meghatározást tulajdonképpen egy végtelen oldalszámú katalógus adná, amely e kultúra megnyilvánulásait, alkotásait, eseteit tartalmazná. Benne lennének íróink, költőink, festőink, zeneszerzőink, táncaink és ételeink. De benne lennének sajátos szavaink a muroktól a pityókáig, pálinkáink és hokisaink is. Benne lenne tehát mindaz, ami erdélyi és magyar ? vagyis egész kultúránk. De még akkor sem biztos, hogy teljes lenne ez a katalógus. Nem lenne teljes, sok vitára adna okot, de valami mégis összekötné az egészet: a magyar nyelv. Mert abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy kultúránk alapja a közös nyelv.?