Megszólalt a börtönirodalom-botrány kapcsán Nagy Zsolt volt távközlési miniszter, akit 4 évre ítéltek egy éve az úgynevezett stratégiai privatizációk perében, és három kötettel szerepel a büntetésük csökkentése érdekében tudományos munkát megjelentető szerzők listáján.

Az egykori RMDSZ-es politikus a ?Veled vagyunk, Zsolt!? Facebook-oldalon felhívta a figyelmet, hogy egyesek valóban visszaéltek a rendszerrel. Tavaly szokatlanul sok, összesen 331, tudományosnak titulált művet jelentettek meg a romániai elítéltek. Egyikük, az időközben szabadult Gigi Becali például el is ismerte, hogy mások írták ? pénzért ? a könyveit. A volt miniszter ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem kellene kiönteni a fürdővízzel együtt a gyermeket is. Ezzel arra utalt, hogy az igazságügyi minisztérium kezdeményezte az 1969 óta érvényben lévő előírás módosítását.

Nagy Zsolt három művet jelentetett meg tavaly a bukaresti Meteor Press kiadónál, ismert erdélyi magyar egyetemi tanárok ajánlásával. Állásfoglalásában leszögezte: nem könyveket, nem irodalmi alkotásokat, hanem szakmai dolgozatokat írt a börtönben.