Nem kért konzuli védelmet Magyarországtól a terrorizmus gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett Beke István Attila, de ha kért volna is, Budapest akkor sem segíthetne rajta ? írja a Népszabadság a Külgazdasági és Külügyminisztériumra (KKM) hivatkozva.

A magyar külügyminisztérium azt közölte, hogy konzuli segítséget a fogadó állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgárnak olyan mértékben kaphat, amilyen mértékben ezt a fogadó állam jogszabályai és gyakorlata lehetővé teszi. A lap egy név nélkül nyilatkozó jogászt idéz, aki szerint a román büntetőeljárás csak abban az esetben biztosítja az őrizetbe vett vagy letartóztatott személynek a jogot, hogy diplomáciai vagy konzuli támogatást kérjen, ha az illető nem román állampolgár. Ebben az esetben haladéktalanul, indokolt esetben legtöbb négy órán belül, személyesen tájékoztathatja országa képviselőit a helyzetéről. Magyarán hiába magyar állampolgár is a terrorizmussal gyanúsított Beke István, vele szemben kizárólag román állampolgárként járnak el.

A jobbikos Sneider Tamás csütörtökön írásban kérdést intézett Szijjártó Péter külügyminiszterhez ?Beke István és mások, a román sajtó által is fenntartásokkal kezelt állítólagos terrorista ügye kapcsán”. ? A megkeresésről személyesen és írásban is tájékoztattam Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, kérve személyes közbenjárását annak érdekében, hogy a magyar állam teljes mellszélességgel álljon ki ebben a súlyos eljárásjogi hibáktól terhelt ügyben az állampolgárai mellett ? írta Facebook-oldalán a politikus.