Az elmúlt éjszaka történt robbanás halálos áldozatainak száma 27, mintegy 160 személyt szállítottak kórházba ? adta hírül Gabriel Oprea belügyminiszter.

A Colectiv nevű szórakozóhelyhez hatvan tűzoltó- és mentőautó érkezett, valamint egy kis mobil kórház. Az éjjel 11 óra körül keletkezett tűz okának vizsgálatát megkezdték a hatóságok.

A Legfelsőbb Bíróság melletti ügyészség in rem vizsgálatot indított. Ez azt jelenti, hogy az eljárásnak nincs gyanúsítottja. A fővárosi rendőrség már az éjszaka folyamán kihallgatta az esemény szervezőjét.

A klubban mintegy négyszáz fiatal volt: egy rockkoncertet hallgattak, amelynek szervezői látványos pirotechnikai műsort is ígértek. A 27 halott közül 17-et még nem sikerült azonosítani, mivel nem volt náluk személyi igazolvány. A tűzeset sérültjeit tíz kórház között osztották szét. A helyszíni jelentések szerint az áldozatok magas számát az is magyarázhatja, hogy nehéz volt kijutni az épületből. Az áldozatok többsége fiatal.

A szórakozóhelynek nem volt engedélye az Országos Katasztrófavédelemi Felügyelőségnél ? közölte ma Raed Arafat helyettes államtitkár. A kormány ma rendkívüli ülést tartott a katasztrófa okán, és háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.