Több premiert is jegyeznek a Szociáldemokrata Pártban a vasárnapi elnökválasztás alkalmával, amelynek győztese előre ismert.

Liviu Dragnea az egyedüli jelölt, így a végkifejlet könnyen megjósolható. Ő egyébként a párt ideiglenes elnöke is, amióta Victor Ponta bejelentette visszavonulását.

Hosszú idő után először fordul elő, hogy feszültségmentes a tisztújítás, de újdonság az is, hogy most először a Szociáldemokrata Párt valamennyi tagja szavazhat. Szintén premier, hogy egy vádlott elnököt egy másik bíróság elé állított politikus vált fel a Szociáldemokrata Párt élén.