Az Európa Tanács kilenc tagországa, köztük Románia és Magyarország a felelős az emberjogi bíróság végrehajtatlan ítéleteinek 80 százalékáért ? derül ki a parlamenti közgyűlés szerdán elfogadott állásfoglalásából, amely felkéri az ET miniszteri testületét, hogy hozzon keményebb intézkedéseket a tagállamok ellen, amelyek rendre nem hajtják végre az ET égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéleteit.

A dokumentum rögzíti, hogy mintegy 11 ezer ítélet vár végrehajtásra a tagállamokban. Ezek közel 80 százaléka kilenc országot érint – Olaszországot, Törökországot, Oroszországot, Ukrajnát, Romániát, Görögországot, Lengyelországot, Magyarországot és Bulgáriát.

A holland szocialista Klaas de Vries által előkészített állásfoglalás kilátásba helyezi az úgynevezett kötelezettségszegési eljárást, amelynek lehetőségét 2010-ben teremtették meg a kontinens 47 országát összefogó Európa Tanácsban. Ez a jogintézmény lehetővé teszi, hogy az EJEB ítéletben állapítsa meg valamely tagállam kötelezettségszegését a kiszabott ítéletek végrehajtását illetően. Ezt a jogi eszközt – állapította meg sajnálattal Dean Spielmann, az EJEB elnöke – mindeddig nem használták.

Az Emberi Jogok Európai Bírósághoz azok fordulhatnak, akik úgy vélik, hogy hazájukban megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett valamely jogukat, és már minden lehetséges jogorvoslati eszközt eredménytelenül kimerítettek.

A végre nem hajtott EJEB-ítéletek nagy része a mostoha börtönviszonyokkal, a túlságosan hosszadalmas bírósági eljárással, illetve a biztonsági szervek embertelen bánásmódjával függ össze.