A lakosság mintegy negyede ért egyet azzal, hogy a menekültek/migránsok letelepedjenek Romániában (26,5 százalék), illetve a településén (24,4), kétharmada ellenzi ezt, miközben közel tíz százalék határozatlan a kérdésben ? derül ki az Adevarul mai számában közölt felmérésből. Ami a menekültáradat kiváltó okait illeti, 41,7 százalék szerint a menekültek a közel-keleti háborúk miatt indultak el Európa felé, 23,3 százalék szerint a szegénység, 5,9 szerint a jobb élet reménye a mozgatórugó. Csak 23,4 százalék hisz az összeesküvés elméletekben, és gondolja azt, hogy a migránsok destabilizálni akarják Európát.

Darie Cristea szociológus, az INSCOP vezérigazgatója szerint a román közvélemény, bár nem annyira radikális, mint egyes környező országokban, álláspontja konzervatív és óvatos, amit az magyaráz, hogy a polgárok azt látják, az európai intézmények nem urai a helyzetnek.

A felmérést az INSCOP Research készítette szeptember 10-15. között, 1085 felnőtt megkérdezésével, a hibahatár 3 százalék.

Épülnek a menekülttáborok

Közben felépült a második, ötszáz fő befogadására alkalmas menekülttábor Temesmórán ? számolt be a Mediafax. Az első hasonló létesítményt szintén Temes megyében építették fel, Kunszőllősön. A temesmórai legelőn, egy nyolchektáros megtisztított területen 80 sátrat állítottak fel a hatóságok, a román-szerb határtól két kilométerre. A Mediafax úgy tudja, hogy a kunszőllősi táborban a sátrak számát a jelenlegi 50-ről 150-re bővítik, és szintén 500 személy befogadására lesz alkalmas.

A belügyminisztérium korábbi közlése szerint a sátorokat ideiglenes jelleggel húzták fel, és körülbelül három nap lebontják. A gyakorlat célja ellenőrizni, mennyire felkészültek az illetékes szervek a menekültek átvizsgálására, regisztrálására, azonosítására, ujjlenyomatvételre.

Nincs megegyezés a belügyi csúcs előtt

Csaknem tízórás tárgyalás után sem sikerült megegyezni Brüsszelben a tagállamok belügyminisztereinek keddi tanácskozását előkészítő nagyköveti szintű egyeztetésen a 120 ezer menekült elosztásáról ? mondták diplomaták a Die Weltnek.

A tagországokat az uniós intézményeknél képviselő nagykövetek hétfő késő estig tárgyaltak. A belügyminiszterek ülése romániai idő szerint 16.30-kor kezdődik, az egyeztetések addig folytatódnak ? hangsúlyozták a német lap forrásai.

A 28 tagállam képviselőinek arról kellene egyezségre jutniuk, hogy miként vesz át a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól a többi uniós tagállam 120 ezer menekültet a következő két évben, a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül.

A román belügyminiszter tegnap azt nyilatkozta, Románia változatlanul 1785 menekült befogadására tesz ajánlatot, a kötelező kvótára pedig nemmel szavaz.