Augusztus végéig Kolozsvár Főterén, vagy a Szent Mihály templom bejáratánál találják a Haeres önkéntes diákidegenvezetőket, minden délután öt órától. De ha szeptemberben járnak a Kincses városban, akkor is lehetőségük van igénybe venni az önkéntes diákidegenvezetők szolgáltait, minderről részletesebben a projekt Facebook oldalán tájékozódhatnak. Tizenhat és húsz év közötti fiatalok szemével látni Kolozsvárt nem mindennapi élmény, a frissesség, kreativitás és új szempontok mellett a Haeres önkéntesei természetesen jól felkészültek – és váratlan útvonalakon kalauzolnak minket, ha kívánjuk.Idegen? Vezetjük! – ez a szlogenje a a Haeres Önkéntes Diák-idegenvezetés Kolozsváron nevű projektnek – ahogyan erről már egy korábbi műsorunkban beszámoltunk. A projekt értelmében húsz- harminc román illetve magyar fiatalt képeztek ki arra, hogy önkéntes diákidegenvezető legyen. A projekt vezetői, mint például Zsigmond Ilka is úgy gondolják, a program őszi lejárta után is érdemes lenne folytatni az elkezdett munkát. A projektben részt vevő diákok is szeretnének önkéntes idegenvezetéssel foglalkozni a későbbiekben is, és ki tudja, talán lesz olyan közülük, aki hivatásának választja ezt.Önkéntes diákidegenvezető szolgálat Kolozsváron – és életre kel a város! – áll a Haeres projekt rövid bemutatásában – ám hozzá kell tennünk, hogy a terv sikerességét az önkormányzat is támogatta, pontosabban a kolozsvári Polgármesteri Hivatal, de segítséget nyújtott a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap is. Emellett a képzésben számos magánszemély is segédkezett, kolozsvári építészek, művészettörténészek nyitottak ki addig ismeretlen kapukat a diákok és vezetőik előtt, árultak el titkokat, és igyekeztek elmélyíteni a már meglévő adatok  halmazát izgalmas vagy éppen humoros történetekkel. Riportunkban Bogdán Farkas, Szilágyi Zsófi és Dávid Helga önkéntes diákidegenvezetőket, illetve Zsigmond Ilka projektvezetőt hallják: