Victor Ponta román miniszterelnök szerint Magyarország provokálja Romániát, miközben az európai országok és az Egyesült Államok részéről „rendszeres bírálatoknak” van kitéve. A szabadságáról hétfőn visszatért kormányfő a Romania hírtelevíziónak adott, élőben közvetített hétfő esti interjúban reagált azokra a kijelentésekre, amelyeket Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tett a Romania Libera napilapban hétfőn közölt interjúban.

„Azt hiszem, hogy a magyar kormány ? a nagykövet ugyanis a kormány játékát űzi ? erősen próbál provokálni bennünket. Őket jelenleg egész Európa és Amerika is bírálja az antiszemitizmusukért, a revizionizmusukért, az oroszbarátságukért, a bevándorlók ellen épített kerítésért, és akkor arra tesznek kísérletet, hogy Romániát is belerángassák a botrányba” – jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette: nem kíván bekapcsolódni ebbe a játékba, és azt akarja, hogy a magyar kormány feleljen azért, amit tesz.

„Örvendek annak, hogy a magyarok Romániába jönnek élelmiszert vásárolni, és nyugati cégek, amelyek korábban Magyarországon működtettek gyárakat, most ezeket Romániába költöztetik. Én elégedett vagyok ezzel. (?) Nem hagyom magam provokálni” – jelentette ki Victor Ponta.

A miniszterelnök azt is megemlítette, hogy szerinte a magyarok azért járnak Romániába élelmiszert vásárolni, mert kormánya júniusban 24 százalékról 9 százalékra csökkentette az élelmiszerek áfáját.

„Magyarországon 27 százalékos az élelmiszerek áfája. Igen, hozzánk jönnek vásárolni. Ezért idegesek amiatt, hogy nem nyitunk elég utat a két ország között” – jelentette ki.

Zákonyi Botond nagykövet a Romania Libera bukaresti napilapnak adott interjúban egyebek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről.

Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása késik a román fél miatt. Zákonyi Botond azt is sérelmezte, hogy Victor Ponta többször bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt, akit folyamatosan nacionalistának és Európa-ellenesnek tüntetett fel. Ponta a baloldali, európai, „jóságos Victor” szerepét akarja eljátszani Európában a „rossz Viktorral” szemben – magyarázta a nagykövet.

A nagykövet kijelentései miatt hétfőn bekérették a román külügyminisztériumhoz Nagy Károly Zoltánt, Magyarország bukaresti nagykövetségének az első beosztottját, aki a szabadságát töltő Zákonyi Botondot helyettesíti.