Adásunkban az idén július 7-én, 63 éves korában elhunyt Pop Annamária író, műfordítóval hallhatnak interjút. A 2011-es Bukaresti Nemzetközi Könyvvásáron készült beszélgetésben Pop Annamária azt vallotta, hogy élete a műfordítás. Valóban számos, a kortárs magyar irodalmat meghatározó szerző művét ültette át román nyelvre. Nélküle szegényebb lenne a román olvasó, nem ismerhetné Esterházy Pétert, Nádas Pétert, Márai Sándort, Kertész Imrét, Forgách Andrást és sok más neves magyar írót.

A műfordítóval készült beszélgetés előtt azonban Pataky Lehel Zsolt két Arad megyei eseményről számol be. Tudósítónk első riportja Apateleken készült a simonyifalvi evangélikus egyházközség szervezte művészeti táborban, amelyen több mint 40 Körös-közből érkező gyerek és fiatal vett részt. A második hanganyagban a máriaradnai kegytemplom és a hozzátartozó ferences rendház épületének újra szenteltéséről lesz szó. Az Arad megyei kegyhelyen 1911 óta nem végeztek ilyen nagy horderejű munkálatokat, a mostani felújítás két éve kezdődött. Az augusztus 2-i  szentmisén Romániai és külföldi egyházi főméltóságok, illetve világi meghívottak, továbbá a környékbeli, magyarországi, németországi és délvidéki hívek vettek részt.

Hallgassa meg műsorunkat!