Szűcs András Ottó helyi református lelkipásztor olyan képeket közölt közösségi oldalán, amelyeken látszik, hogy a református templom előtti emlékoszlopról lefeszítették a domborművet, amely a földön hever darabokban. A templom előtti tér világítótesteit is összetörték, a templom egyik magasan levő, keskeny ablaknyílásába pedig beszorult egy vélhetően nagy erővel nekirúgott focilabda. A lelkész szerint a területet kamerákkal figyelik, így valószínűleg nem lesz nehéz azonosítani a tetteseket.

Szekernyés János temesvári helytörténész az MTI-nek elmondta, hogy az utóbbi időben gyakorivá váltak a temesvári szobor- és emlékműrongálások. Pár hónapja kétszer is eltüntették a temesvári Ady Endre-emléktábla feliratát, s a májusban felavatott Károly Róbert-szobor feliratát is pótolni kellett. Hozzátette, hogy ezeket a feliratokat már nem bronzból, hanem műanyagból készítik, és galvanizálással érik el, hogy fémes hatásuk legyen. Megjegyezte, hogy a színesfémtolvajok a román műemlékeket sem kímélik. A közelmúltban három román személyiség mellszobra tűnt el Temesvár belvárosából.