Csíkszeredában szintén tegnap kezdődtek a városnapok, amelyet a szervezők idén a Városünnep névvel illetnek, elmondásuk szerint a város szebbik arcának bemutatását, az értékek, ünnepek és büszkeségek kiemelését tűzték ki célul.A három színpadon és a felújított köztereken négy napig ünnepelhetik a lakók és a környékbeliek Csíkszereda városként való említésének évfordulóját.A Nyárádmente lakóit, vagy az odautazókat is színes programok várják, vasárnapig tartanak ugyanis a Nyárádmenti napok. A július 31. és augusztus 2. között zajló rendezvényen felavatják a helyi idősotthon kibővített épületét, megnyitják a nyárádszeredai városi könyvtárat, sor kerül a hagyományos termékek vásárára, a gyerekeknek pedig kézműves műhelyt szerveznek. Esténként koncertekkel várják az érdeklődőket.