Nagyobb arányban érettségiztek sikeresen azok a diákok, akik részt vettek a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és partnerei által lebonyolított felkészítőkön ? közölték hétfőn a szervezők egy székelyudvarhelyi sajtóértekezleten.

A projekt koordinátora, Göthér Orsolya rámutatott: a képzéseiken részt vevő Hargita megyei tanulók 81 százaléka vizsgázott sikeresen (az 55,8 százalékos megyei átlaghoz képest), Kovászna megyében pedig 93 százalékuk szerzett diplomát (a megyei 63,9 százalékhoz képest).

Szász Jenő, az NSKI elnöke elmondta, az intézet 21 millió forinttal támogatta a projektet, ami diákonként nagyjából 28 ezer forintnak felel meg. Ezt csekély segítségnek nevezte ahhoz képest, hogy a székelyföldi fiatalok jövőjéről van szó.