A Diszkriminációellenes Tanács figyelmeztetésben részesítette  a múlt héten leköszönt közlekedési minisztert a külföldön élő románokról tett sértő megjegyzése miatt. Ioan Rus júniusban egy televíziós műsorban úgy vélte: a Nyugaton dolgozó mintegy hárommillió román építőmunkás szívesen hazatérne, ha munkát kínálnának neki itthon, az idegenben kapott talán 1500 euróért ugyanis nem éri meg, hogy – a miniszter szavai szerint – a gyerekből csavargó legyen, az asszonyból pedig kurva. A diszkriminációellenes tanács elnöke, Asztalos Csaba a Hotnews hírportálnak azt mondta, Rus-t pénzbírsággal sújtották volna, de a testület figyelembe vette, hogy a politikus lemondott kormányzati tisztségéről, és bocsánatot kért szavaiért.