Az Adevărul naponta kétoldalas riportot közöl a két bukaresti fiatalról ? akik Szíriában harcolnak, a kurdok oldalán, az Iszlám Állam terroristái ellen. Radikalizálódott és kalandvágyó fiatalok, akik csak ott találják meg azt, ami kedvükre való ? azt, ami kielégíti őket. Hát, esetükben ez az, ami a leginkább meggondolkoztató. Mert miért is radikalizálódtak ők? És miért kell a gyilkos sivatagi harcokban  keressék azt, ami számukra kielégítő? Az okokat, nyilván, nem Szíria és Irak határán, Kurdisztánban kell keresnünk, hanem itt, szép hazánkban, amely állóvíz és mocsár számukra ? ahol az életerős, tenni akaró fiatal nem érvényesül. Vagy ha igen, azzal aligha büszkélkedhet.

Dragoşnak és Rubennek Kurdisztánba kellett mennie ahhoz, hogy rájöjjön: szerencse, találékonyság és állandó edzés kell ahhoz, hogy sikert érjenek el. És emellett még önzetlen és tettre kész jóbarátokra van szükség, akik visszarántják őket a bajból, amelybe meggondolatlanságuk folytán sodródtak. Dragoş például talpraállt a lövészárokban, hogy így lövöldözzön a közeledő iszlamistákra. Ekkor az egyik kurd kollégája visszarántotta őt, hogy lövöldözzék csak a sáncból, mert ? mint mondta ? nincs szükség mártírokra. Vagyis ? megmentette az életét!

A két román fiatal szíriai történeteiből az is kétséget kizárón kiderült, hogy az amerikai bombázások nem sokat érnek, mert gyakran éppen azokat találják el, akiket ? állítólag! ? védelmeznek. Vagyis az iszlamisták elől menekülő kurd lakosságot. A bombázás egyáltalán nem segít a 4 millió szíriai menekülten. Nem kellett volna hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok. De ehhez más hozzáállás szükséges. Talán az, ahogyan Dragoş és Ruben egyik harcostársa, az iráni származású Ariel látja a dolgokat. Ő például mindennap hithű muzulmánként Mekka felé fordulva, ötször térdet hajtva imádkozik minden népért és minden emberért. Bizonyítva ezáltal is, hogy a vérengzések forrása nem az iszlám vallás, hanem egyes emberek ? azonnali haszonra vágyók és meggondolatlanok ? mértéktelen radikalizálódása. Az utóbbi időben például az iszlamisták oldalán gyakran hallható orosz beszéd. Az iszlamisták közt megjelent csecsenek beszélnek így ? azok, akik még Oroszországban radikalizálódtak, mert ott nem találták a helyüket, tettvágyukat nem elégíthették ki. Vagyis sem ők, sem a bukaresti román fiatalok nem unalmukban mentek a frontra, hanem az itthoni ? a hazai ? céltalanság sodorja őker radikális kalandokba.